Hirdetés

Itt az autós „power bank”: hordozható akkumulátort fejlesztettek elektromos autókhoz

|

Benzinkanna helyett áramot vihetnek magukkal a villanyautósok.

Hirdetés

Ahogy egyre több kütyüt használunk a hétköznapokban, az okostelefontól a Bluetooth-hangszórón át akár az elektromos rollerig, egyre értékesebbé válik az említett készülékek akkumulátorában tárolt energia, hiszen nem lehet bárhol, bármikor bedugni a konnektorba a lemerülni készülő eszközünket. Erre kínálnak megoldást az úgynevezett power bank-ek, ezek a kisméretű akkumulátorok, amelyeket előre feltöltve nyugodtan indulhatunk útnak.

Az elektromos autóval közlekedők közül bizonyára már többen gondoltak rá, hogy milyen jól jönne egy hasonló szerkezet, ha út közben úgy alakul, hogy elnézzük a töltöttségi szintet, vagy a kinézett töltőoszlopon éppen áll valaki. Ilyenkor komolyan felerősödhet az emberben a hatótávpara, azaz az attó való félelem, hogy nem éri el az úti célját. Ez a jelenség egyre inkább a múlté lesz, ahogy érkeznek a 800-1000 kilométeres hatótávú villanyautók, illetve az is kiderült már, hogy a legtöbb elektromos autó tökéletesen megfelel a hétköznapi felhasználók igényeinek, sokan mégis egyelőre alulbecslik az e-autók hatótávját.

A ZipCharge Go segít, ha már nagyon lemerült az elektromos autónk akkumulátora (Fotó: ZipCharge)
A ZipCharge Go segít, ha már nagyon lemerült az elektromos autónk akkumulátora (Fotó: ZipCharge)

A ZipCharge Go segít, ha már nagyon lemerült az elektromos autónk akkumulátora (Fotó: ZipCharge)

Ennek ellenére ma még nagyon hasznos tud lenni egy autós power bank, mint amilyet a különféle töltőmegoldásokat fejlesztő ZipCharge mutatott be nemrég. A céget még tavaly novemberben alapították, azóta pedig már több mint tízezer érdeklődő adott le előrendelést a ZipCharge Go hordozható energiatárolóra. 

Arra számítunk, hogy a hordozható energiatárolóinkból 2030-ra már több fogy majd, mint az otthoni töltőkből, ugyanúgy, ahogy a mobiltelefonok átvették az uralmat a vonalas telefonoktól. Az a nagy tervünk, hogy az évtized végére százezer GoHub-ot állítunk szolgálatba világszerte, hogy az elektromos autók töltését, a helyi hálózatok ellánállóképességét és az energiához való demokratikus hozzáférést támogassuk

- idézi a Zap-Map.com Jonathan Carriert, a ZipCharge egyik alapítóját.

Hirdetés

Az "autós power bank" egy nikkel-mangán-kobalt anódos lítium-ion akkumulátort jelent, amelyhez egy kétirányú AC/DC konverter csatlakozik. A teljes egység körülbelül akkora, mint egy nagyobb guruló bőrönd, amely bő 50 kilométerrel tudja megtoldani az elektromos autó hatótávját, ami már elég lehet ahhoz, hogy elérjük a következő töltőoszlopok egyikét - különösen, ha megszavazzák az Európai Unió egyik tervezetét, amely maximálná a töltők közötti távolságot. A cég ígérete szerint a töltés 30-60 percet vesz igénybe, a töltöttségi szinttől és a hőmérséklettől függően.

A ZipCharge Go a használat után otthon a konnektorról tölthető, a cég azonban speciális töltőpontokat is fejleszt. a GoHub töltők a csomagpontos kézbesítési szolgáltatásokhoz hasonló szekrényeket jelentenek, amelyekből a felhasználók egy applikációs foglalást követően egyszerűen kihúzhatják a hordozható energiatárolókat. Azaz, a cég egyből két legyet üt egy csapásra: az értékesítés mellett az autós power bank bérelhető is lesz, ha hosszabb útra indulna valaki az elektromos autójával.

A hordozható energiatárolót bérelni is lehet majd (Fotó: ZipCharge)
A hordozható energiatárolót bérelni is lehet majd (Fotó: ZipCharge)

A hordozható energiatárolót bérelni is lehet majd (Fotó: ZipCharge)

Sajnos egyelőre nem derült ki, hogy mennyibe fog kerülni egy autós power bank, amint a ZipCharge közzé teszi a várható árakat, frissítjük cikkünket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)