Hirdetés

New York egén már most látni repülő taxikat

|

A tesztrepüléseket az amerikai légierő és a hadsereg pilótái hajtják végre.

Hirdetés

Az elektromos autók után a következő közlekedési forradalmat a szintén elektromos hajtású, álló helyből felszállni képes légi járművek, az úgynevezett eVTOL-ok jelentik majd. A Zöld Pályán is írtunk már hasonló gépekről, többek között tavaly év elején, amikor sikeresen tesztelték az Archer légitaxit, vagy amikor a magyar Orca Aerospace egyik alapítóját interjúvoltuk meg.

Az eVTOL-piac azonban csak mostanában kezd el igazán felpörögni, miután a januári CES-re már egy működő prototípust szállított az Aska nevű cég. Most pedig az Electrek számolt be róla, hogy New Yorkban sikeresen teszteték és tesztelik a Blade Air Mobility és a BETA Technologies közös fejlesztésű légitaxiját.

Az elektromos légitaxit három éve fejlesztik - a képen egy szimulátoros teszt látható (Fotó: BETA Technologies)
Az elektromos légitaxit három éve fejlesztik - a képen egy szimulátoros teszt látható (Fotó: BETA Technologies)

A lap információi szerint a két cég célja, hogy költséghatékony légi közlekedési lehetőséget biztosítson a világ legforgalmasabb nagyvárosaiban, többek között az USA, az EU, Kanada, illetve India területén.

Hirdetés

Az ALIA-250 EVA kódjelű eVTOL-járművet három éve fejleszti a két cég. A légitaxi kialakítását a természet ihlette: a tervezők a sarki csér migrációs képességére figyeltek fel, ez a költöző madárfaj teszi meg ugyanis a legnagyobb utat az összes többi hasonló szárnyas közül. Ez inspirálta az ALIA-250 EVA terveit is, a két cég mérnökei ugyanis a leghatékonyabb repülési módot próbálták megtalálni.

A gép kialakítását a sarki csér ihlette (Fotó: BETA Technologies)
A gép kialakítását a sarki csér ihlette (Fotó: BETA Technologies)

A légitaxi egy töltéssel 250 tengeri mérföldet, azazt körülbelül 463 kilométert képes megtenni, ezt követően pedig nagyjából 50 perc alatt lehet újra "megtankolni". Az eVTOL-ból két változat is készül: egyet kifejezetten utasok befogadására terveztek, de készül teherszállító változat is, amely bő 5,6 köbméternyi rakomány kézbesítésére alkalmas. A mostani tesztek elvégzéséhez az amerikai légierő és az amerikai hadsereg tesztpilótáit kérték fel.

A mostani demonstráció óriási mérföldkövet jelent, amelynek eredményeként a helikoptereket elektromos, függőleges emelkedésre is képes légi járművekre cseréljük. Rendkívül elégedettek vagyunk, hogy partnerünk, a BETA megalkotta az erre megfelelő gépet, a szükséges hatótávval, szállítókapacitással és zajprofillal, amely alkalmas rá, hogy a kulcspiacainkon, köztük a bázisunknak számító New York City-ben felhasználjuk

- mondta Rob Wiesenthal, a Blade vezérigazgatója.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor kezdődhet meg a légitaxi-szolgáltatás az amerikai nagyvárosban, azonban valószínűleg erre már nem kell túl sokat várni, a cikk elején említett Archer ugyanis már 2024-ben Miami és Los Angeles környékén elindítaná saját eVTOL-jait.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)