Hirdetés

A világ egyik legnagyobb kikötőjéből kitiltanák a dízelmotoros hajókat

|

A tengeri hajózás az egyik legkomolyabb környezetszennyező iparág, van helye a zöldítésnek.

Hirdetés

Ahogy tavalyi cikkünkben megírtuk, a tengereken, óceánokon zajló vízi közlekedésnek bizony komoly a környezeti terhelése, így minden olyan technológia és megoldás, amely csökkenti a fosszilis üzemanyagok felhasználását, jó hír a vízi ökoszisztémák és az emberiség számára is. Szerencsére már akadnak ígéretes fejlesztések, mint például a francia fejlesztésű "részecskementes" hajójárat, ez azonban még kevés az üdvösséghez.

A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization - IMO) adatai szerint ugyanis csak a teherszállító hajók működése az üvegházhatású gázok kibocsátásának 3 százalékáért felelős, ráadásul ez az arány nem, hogy csökkenne, épp ellenkezőleg.

Szingapúr kikötőjéből távoznia kell a dízelmotoros hajóknak (Fotó: Unsplash/Hanson Lu)
Szingapúr kikötőjéből távoznia kell a dízelmotoros hajóknak (Fotó: Unsplash/Hanson Lu)

A klímacélok eléréséhez tehát olyan bátor lépésekre is szükség van, mint amilyet nemrég vezettek be a világ egyik legnagyobb kereskedelmi és ipari kikötőjébe, Szingapúrban - írja az Electrek. A távol-keleti városállam kikötői hatósága, a Maritime and Port Authority of Singapore (MPA) ugyanis nemrég olyan rendelkezést fogadott el, amelynek értelmében kitiltják a kikötőkből a nem kellően fenntarthatóan üzemelő hajókat.

Hirdetés

Egészen pontosan úgy szól az új szabályozás, hogy a kikötőt kizárólag elektromos hajtású, B100 bioüzemanyaggal üzemelő vagy hidrogénhajtású, illetve azzal ekvivalens, zéró emissziós technológiát használó vízi járművek vehetik igénybe 2030-tól. Ez azonban csak a kezdet, az évszázad közepére, 2050-re ugyanis már minden hajótól elvárnák a kibocsátásmentes működést.

Mindkettő komoly vállalás, a szingapúri ugyanis a világ második legaktívabb kikötője, amelyen keresztül zajlik a világ tengeri áruszállításának ötöde és a világ nyersolajtermelésének fele. A több mint 15 kilométer hosszan elterülő kikötőben több mint 1000 hajó fordul meg naponta.

Az MPA már most készíti elő a fenti célok elérését szolgáló programjait: idén üzembe helyezik a  városállam első, tisztán elektromos hajtású kompját, a Hydromover nevű hajót, és szintén még az idén üzembe áll az első, elektromos hajók töltésére szolgáló töltőállomás is, amelyet 2025-ig egy jóval nagyobb létesítménnyel is kiegészítenek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)