Hirdetés

Májusban majdnem rekordot döntött az új, zöld rendszámos gépjárművek száma

|

Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint már közel 60 ezer EV és hálózatról tölthető hibrid rója hazánkban az utakat.

Hirdetés

Bár az első hibridek megjelenése óta már lassan 30 év is eltelt, Magyarországon több, mint egy évtizedes csúszással, 2011-ben született csak meg az a 326/2011-es kormányrendelet, mely megszabja, hogy milyen járműveknek adható ki zöld rendszám. Ennek értelmében minden tisztán elektromos autó (BEV), illetve tisztán elektromos üzemben legalább 25 illetve 50 km-t megtenni képes hibrid jármű (PHEV) zöld rendszámra jogosult.

Ennek számos előnye van a belső égésű motorral üzemelő, normál rendszámmal rendelkező autókkal szemben. Budapesten és több nagyvárosban is ingyenesen parkolhatunk vele, számos olyan védett területre is behajthatunk, ahová a hagyományos járműveknek tilos, illetve adókedvezményekre is jogosultak vagyunk általa. Közkeletű tévedés azonban, hogy hajthatunk zöld rendszámos autóval a buszsávban is.

Idén márciusban, minden korábbi rekordot megdöntve, 2920 speciális rendszámot adtak ki, amitől csak egy kevéssel maradt el a májusi statisztika. A múlt hónapban regisztrált 2677 új, zöld rendszám tehát a második legtöbb eddig 2011 óta, amivel 57 ezerre nőtt a tiszta technológiát használó autók száma hazánkban.

Hirdetés

Bár itthon egy kalap alá veszik ilyen szempontból a BEV-eket és a PHEV-eket, május akkor is ezüstérmet érdemelne, ha a csak tisztán elektromos autók eladásait számolnánk. 1881 ilyen jármű talált gazdára, aminél többet csak szintén idén márciusban értékesítettek itthon, 2108-at. Az új rekordokról az Energiaügyi Minisztérium is megemlékezett egy Facebook-posztban.

Az adatokból tehát egyértelműen kiolvasható az a trend is, hogy a speciális rendszámra jogosult új járművek körében már 70 százalék a legkörnyezetbarátabb, tisztán elektromos technológia aránya. Egy másik tendencia az érdeklődés növekedésére mutat rá, hiszen februártól májusig négy egymást követő hónapban születtek jobb eredmények, mint korábban bármikor.

Ennek több nyilvánvaló oka is van. Ezek közül talán a legjelentősebb az állami támogatási programok kiírása. A 30 milliárdos keretösszegű EU-s pályázaton már eddig is 3100 cég igényelt támogatást összesen 3700 tisztán elektromos autó megvételére, és a pályázat még jövő tavaszig körülbelül ugyanennyi támogatást fog nyújtani flottabővítésre.

Ezen felül sokat nyom a latba az egyre olcsóbb modellek terjedése is világszerte. A tavaly magyarországi beruházást bejelentő BYD például annak a Seagullnak árulja most egy alig 6 millió forintos változatát, ami Magyarországon is forgalomba kerül hamarosan.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)