Hirdetés

Megkezdődtek a Tesla 3 „Highland” európai kiszállításai, jönnek be az első vélemények

|

A vásárlók dicsérik a kényelmét, de a vezetéstámogató-rendszertől finoman szólva nincsenek elragadtatva.

Hirdetés

A Tesla az elmúlt hetekben kezdte meg a nyár végén bemutatott új Tesla 3 Highland névre keresztelt járművének európai kiszállításait. Korábban lehetett már hallani az új modell hosszab hatótávjáról, a nagyobb és így ennek köszönhetően kevesebb szerkezeti elemből álló vázról és az új aerodinamikus kerékbetétekről, de most, hogy az új tulajdonosok használatba vehették új járműveiket, kiforrottabb vélemények is napvilágot láttak a világhálón.

Egy tematikus honlapon megjelent "népítélet" szerint a Highland nagyon kényelmes autó, de a Vision rendszeren még lenne mit javítani. Erről a Reddit r/TeslaModel3 néven futó aloldalán lehet olvasni, melyet egy új Highland tulajdonos indított, aki 500 kilométer megtétele után írta le első tapasztalatait.

Hirdetés

A posztoló szerint a felfrissített Model 3 masszív belső térrel rendelkezik, melyet kivételes minőségű hangszórókkal láttak el, pedig az általa birtokolt alapmodell csak  9-et tartalmaz, szemben az összkerékmeghajtású változat 17 speakerével. A felfüggesztést tökéletesnek írja le a posztoló, míg a kormányszárak hiánya először ugyan furcsa volt, de elmondása alapján gyorsan hozzá lehet szokni.

A vállalat által két éve használt vezetéstámogató- és biztonságirendszer, a Vison többek között olyan funkciókat lát el, mint mint a parkolás vizualizációja, a károk minimalizálása baleset esetén és az ablaktörlők automatikus bekapcsolása eső esetén. Más tulajdonosok is hozzászóltak a bejegyzéshez, saját tapasztalataikat megosztva. A kommentelők dicsérték az ülészellőztetést, a jármű csendességét, viszont az úgynevezett parkolószenzorokat egyöntetűen negatív kritikával illették.

Az egyik esetben az autó azt tudatta a sofőrrel, hogy azonnal álljon meg, holott az autó előtt nem volt semmi, míg egy másik alkalommal azt mondta, hogy fél méter hely van még előtte, pedig valójában csak alig 10 cm volt. Az ilyen és ehhez hasonló húzásai miatt sokan joggal gondolhatják azt, hogy a Visison rendszerben nem lehet megbízni.

A legteljesebb megjelent kritikát egy Kyle Conner nevű autós tematikájú csatornát készítő YouTuber jegyzi:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)