Hirdetés

Furcsa Cybertruck tűnt fel a Tesla-kiállításon

|

Erről beszélhetett Elon Musk, amikor egy kisebb modell érkezését lebegtette?

Hirdetés

Múlt héten számoltunk be a Los Angeles-i Petersen Automotive Museum különleges kiállításáról, ahol az eddigi összes Tesla-modellt csodálhatják meg egy fedél alatt a látogatók, sőt, még egy olyan, a kilencvenes évek végén kifejlesztett elektromos autót is kiállítottak, amelyből már csupán egyetlen darab létezik a világon és amely a Tesla Roadster tervezőjét is megihlette.

A kiállításon természetesen megtekinthető Elon Musk cégének talán leginkább várt autója, a Cybertruck, amelynek azonban már hosszú ideje csúszik a piaci bevezetése. Most épp úgy áll, hogy 2023-ban talán átvehetik az első példányokat a megrendelők, de ezt az információt is érdemes fenntartásokkal kezelni.

A Cybertruck 2023-ban talán már tényleg megérkezik (Fotó: Tesla)
A Cybertruck 2023-ban talán már tényleg megérkezik (Fotó: Tesla)

Mivel a négyajtós pickup gyártása láthatóan problémákat okoz a Teslának, egy kreatív mérnök még a nyáron megtervezett egy olyan változatot, amely a Tesla Model Y alapjaira építkezik, ami elvben megkönnyítené a Cybertruckok piacra dobását.

Hirdetés

Innentől érdekes, amit a Los Angeles-i múzeumban szúrtak ki a látogatók. A négyajtós Cybertruck mellett ugyanis egy koncepciórajzot is kifüggesztettek, ahogy pedig az alábbi tweet mellé feltöltött fotón is látható, ez a változat egy kisebb, kétajtós modellt ábrázol - írja az Electrek.

Az ötlet egyébként nem idegen a Tesla szándékaitól: Elon Musk még a Cybertruck prototípusának 2019-es bemutatója után nem sokkal úgy fogalmazott, hogy kisebb változatra lenne szükség az autóból, hogy beférjen egy átlagos méretű garázsba. Igaz, ezeket a terveket később elvetették, azonban Musk nem tett le róla, hogy a jövőben egy kisebb verzió is készülhetne a Cybertruckból.

A Tesla iránt rajongó bloggerek ezért most úgy gondolják, hogy a múzeumban látható rajz már ezt a titokzatos, kétajtós változatot ábrázolja. Ez elméletként jól hangzik, azonban sokkal valószínűbb, hogy egy, az eredeti Cybertruck tervezése során készült vázlatról lehet szó - az ilyesmi nem ritka az autóiparban, a Tesla fő tervezőjeként ismert Franz von Holzhausen is gyakran készít eltérő rajzokat a jövőbeni lehetséges modellekhez. Az alábbi képen például a Tesla Model 3 koncepciói láthatóak, amelyek hasonlítanak valamelyest a végleges autóhoz, de azért jelentősen eltérnek a négyajtós szedántól.

Holzhausen koncepciórajzai a Tesla Model 3-ról (Fotó: Tesla)
Holzhausen koncepciórajzai a Tesla Model 3-ról (Fotó: Tesla)

A kicsinyítés minden esetre nem lenne rossz ötlet, különösen, hogy Elon Musk szerint amúgy is kínosan drágák a Teslák, ezzel pedig talán valamelyest csökkenteni lehetne a Cybertruck árfekvését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)