Hirdetés

„Ha olyan mesterséges intelligenciát szeretnél, ami meg akar ölni, vegyél egy Teslát”

|

Nem akárki mondta a fenti mondatot, mint az Apple egykori társalapítója.

Hirdetés

Steve Wozniak, azaz 'Woz' már sok mindent látott a technológia világából, elvégre ő volt Steve Jobs társa, akivel közösen megalapították az Apple-t.

Az IT-guru nemrég a "mesterséges intelligencia keresztapjának" is nevezett Geoffrey Hinton Google-től való távozásának kapcsán beszélt az MI-technológiáról a CNN This Morning című műsorában, amelynek keretében volt pár keresetlen szava Elon Muskról és a Tesla önvezető autóiról is.

Steve Wozniak, Woz úgy érzi, Elon Musk nem mondott igazat a Teslák képességeivel kapcsolatban
Steve Wozniak, Woz úgy érzi, Elon Musk nem mondott igazat a Teslák képességeivel kapcsolatban

Wozniak, a saját elmondása szerint rengeteg pénzt fizetett ki Musk elektromos autós cégének, miután a cégvezető olyan állításokat tett az önvezető technológiával kapcsolatban, amelyek aztán egyáltalán nem igazolódtak be.

Hirdetés

Elhittem, amiket mondott, hogy az autóik már 2016 végén képesek lesznek elvezetni az ország egyik feléből a másikba. Muszáj volt megszereznem azt a modellt! Aztán kiderült, hogy nem csinál semmit, egyértelművé vált számomra, hogy soha nem fog tudni magától keresztül hajtani az országon. Aztán [Musk] azt mondta: itt a még újabb modell, nyolc kamerával, ami már 2017 végére képes lesz elvezetni az ország egyik feléből a másikba...

- mondta Steve Wozniak az interjú során.

Az Apple társalapítója hozzátette, hogy, bár elsőre elhitte Musk állításait, később kiderült, hogy azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal - talán nem véletlen, hogy a Teslát legalább egy ízben már elítélte a bíróság a fogyasztók megtévesztése miatt.

Wozniak nem finomkodott a kritikával, a fenti mondatok után néhány perccel ugyanis ledobta az atombombát:

Ha valaki látni szeretne, milyen a mesterséges intelligencia rossz alkalmazása, amely minden lehetséges alkalommal meg akar ölni - az vásároljon egy Teslát

- mondta Woz, aki valószínűleg egyetért Dan O'Dowd szoftverbiztonsági szakértővel, aki egyenesen azt állítja, hogy a Teslák simán elgázolhatják a gyerekeket.

Wozniak elmondta, hogy bizonyos dolgokat csodál Elon Muskban, például azt, hogy a dél-afrikai származású milliárdos milyen sokat tett az elektromos autók elterjedéséért. Azonban szerinte ez eltörpül amellett, hogy Musk és a Tesla hányszor tett már túlzó kijelentéseket az autóikba épített, általuk önvezetőnek nevezett, valójában vezetőtámogató rendszerekkel kapcsolatban.

Az Apple egykori társalapítója korábban maga is megtévesztőnek és veszélyesnek nevezte a Tesla Autopilot funkcióját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)