Hirdetés

Előkerült egy videó a tömegbalesetet okozó Tesláról

|

A felvétel több kérdést is felvet.

Hirdetés

Az idei év első hetében számoltunk be arról az esetről, amikor egy - feltehetően - önvezető(nek nevezett) módot (Full Self-Driving mód vagy FSD) használó Tesla tömegkarambolt okozott, amelyben nyolc autó volt érintett. Az autó a hírek szerint a kaliforniai I-80-as autópályán, többszöri sávváltást követően, teljesen váratlanul a megengedett legmagasabb, 55 mérföldes óránkénti sebességről (88 km/h) 20 mérföld per órára (32 km/h) lassított le.

Ez egy autópályán életveszélyes manőver, így nem csoda, hogy több jármű egymásba szaladt, egy ember kórházi kezelésre is szorult, nyolcan pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A Tesla sofőrje szerint használta az autó FSD-módját, amellyel kapcsolatban ismert probléma az úgynevezett fantomfékezések előfordulása. A kaliforniai rendőrök ezt nem tudták megerősíteni, szerintük kizárólag a Tesla tudja megmondani, hogy ez így volt-e vagy sem.

Sok a kérdőjel a Tesla önvezetően nevezett vezetőtámogató rendszerei körül (Fotó: Tesla)
Sok a kérdőjel a Tesla önvezetően nevezett vezetőtámogató rendszerei körül (Fotó: Tesla)

A héten viszont előkerült egy videó, amelyen a kérdéses baleset látható - írja a The Intercept. A képsorok tanúsága szerint a Tesla először felvillantotta a bal oldali indexet, majd fékezni kezdett, miközben ki is sorolt a külső sávba, végül megállt a sáv közepén. A mögötte jövő autósok, a váratlan és indokolatlan fékezés miatt már nem tudtak időben reagálni, így következett be a nyolc autót érintő tömegkarambol.

Az ügyet vizsgálja az amerikai autópályafelügyelet, a National Highway Traffic SAfety Admnistration (NHTSA), amelynek adatai szerint 2021 júliusa és 2022 júniusa között 273 balesetet okoztak a Tesla Autopilot és FSD üzemmódjait használó autók. Ennél beszédesebb információl, hogy ebben az egy évben 329 olyan baleset történt az Egyesült Államokban, amelyet a vezetőtámogató rendszereket használó autók okoztak - ezek 70 százaléka írható a Tesla számlájára.

Hirdetés

A cég sok kritikát kapott a megtévesztően elnevezett vezetőtámogató rendszerei miatt: az Autopilot, neve ellenére nem képes magától elvezetni az autót, ehelyett ugyanúgy csak a 2-es szintű önvezetésnek felel meg, mint bármilyen modern autó, amelyben van sávtartó asszisztens és adaptív tempomat. A fogyasztók megtévesztése miatt több vizsgálat, de szövetségi nyomozás is indult a Tesla ellen.

A félrevezető terminológia miatt tiltakozott a Google valóban önvezető taxikat fejlesztő leányvállalata, a Waymo is:

Sajnos azt látjuk, hogy bizonyos autógyártók pontatlanul használják az önvezető kifejezést, ezzel téves érzetet keltve a fogyasztókban a vezetőtámogató - és nem teljesen önvezető - technológiákkal kapcsolatban. Ez a tévhit pedig azt eredményezheti, hogy egyesek, önhibájukon kívül kockázatokat vállalnak (például leveszik a kezüket a kormányról)(, amely nem csak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetheti

- áll a Waymo blogposztjában.

A baleset egyébként pont azon a héten történt, amikor Elon Musk a Twitteren bejelentette, hogy az FSD már bármelyik Tesla-tulajdonos számára elérhetővé vált Észak-Amerikában, majd gratulált a Tesla önvezetőst fejlesztő csapatának a szép sikerhez.

A félrevezetően elnevezett vezetőtámogató technológiák ellen tiltakozott az amerikai közlekedésügyi miniszter Pete Buttigieg is.

Addig fogom ismételni, amíg bele nem kékülök: ma a piacon kizárólag vezetőtámogató technológiák érhetőek el, amelyek nem helyettesítik a sofőrt. Nem érdekel, hogy nevezik ezt a cégek, garantálnunk kell, hogy mindenki kristálytisztán megértse, hogy miről van szó - még akkor is, ha a cégek nem akarják ezt

- mondta Buttigieg.

Az Egyesült Államokban jelenleg semmilyen szövetségi törvény nem tiltja, hogy az önvezető járműveket a közutakon teszteljék - az egyes államok szintjén bevezettek ugyan bizonyos korlátozásokat, ettől függetlenül a Tesla továbbra is vígan használja az amerikai utakat tesztlaborként.

Az NHTSA közben Elon Musk azon kijelentését is vizsgálja, hogy bizonyos FSD-felhasználóknál elképzelhető, hogy kikapcsolják azokat a figyelmeztetéseket, amelyek felhívják a sofőrök figyelmét, hogy folyamatosan tartják a kezüket a kormányon. A Tesla nemrég bejelentette, hogy a renitens szabályszegőktől két hétre megvonhatják az FSD használatának lehetőségét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)