Hirdetés

Durván drágul a parkolás, van, ahol több mint kétszeresére

|

Az emelt díjakra július elsejétől kell számítania az autósoknak.

Hirdetés

Meredeken drágulhat a parkolás több hazai nagyvárosban - írja a Telex. A lap információi szerint Győrben legalább 30 százalékkal emelkednek a díjak, akadnak azonban olyan városrészek is, ahol a korábbi árszint kétszeresét, de akár háromszorosát is ki kell fizetnie az autósoknak.Ráadásul ez még így is csak a korábban tervezett emelés felét jelenti. Itt kell megjegyezni, hogy a dunántúli nagyvárosban 2011 óta nem változtak a parkolási díjak, a városvezetés körülbelül 134 millió forint bevételt vár az emeléstől - igaz, a lépésre nem emiatt, hanem a zsúfolt belváros miatt szánták el magukat a hivatalos közlés szerint.

Szeged 11 százalékos emelést tervez, amelyet egységesen vezetnének be az olcsó külsőbb, és a drágább belső városrészeken.Emelkedik a havi bérletek ára is, amit azonban többféle kedvezmény - gyerekes szülőknek például - is módosíthat. Jövőre a most meglévő parkolási zónákat is kiterjesztenék, illetve további emelést is terveznek: az olcsóbb részeken 35, a drágább területen 12 százalékkal.

A legtöbb helyen a zsúfolt parkolókat tehermentesítenék az emeléssel (Fotó: Unsplash/Ryan Searle)
A legtöbb helyen a zsúfolt parkolókat tehermentesítenék az emeléssel (Fotó: Unsplash/Ryan Searle)

A legtöbb helyen a zsúfolt parkolókat tehermentesítenék az emeléssel (Fotó: Unsplash/Ryan Searle)

Hódmezővásárhelyen 50 forinttal emelik a parkolás óradíját, ez 25 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor megszüntetnék a zöld rendszámos autók ingyenes parkolását.

Hirdetés

Miskolc vezetése is nemrég döntött az emelésről, amivel együtt a város korábbi három parkolási zónájából kettő lesz. Az olcsóbb zónában 18, a drágább zónában 10 százalékos emelés várható. A legrosszabbul azok járnak, akik a korábbi harmadik, úgynevezett "kék" zónában parkolnának, itt 73 százalékkal kell többet fizetni a parkolásért, mint korábban.

Van, ahol véget ér a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása (Fotó: Unsplash/Michael Fousert)
Van, ahol véget ér a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása (Fotó: Unsplash/Michael Fousert)

Van, ahol véget ér a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása (Fotó: Unsplash/Michael Fousert)

Nem emelkednek a díjak Debrecenben és Pécsen sem. Utóbbi nagyvárosban azonban átalakul a szabályozás: kialakítanak úgynevezett várakozási övezeteket, ahol legfeljebb két órán át parkolhatnak az autók - kivéve természetesen a helyi lakókat, ha kiváltják az éves engedélyt. A zöld rendszámos autók közül Pécs már csak a tisztán elektromos modelleknek kínál ingyenes parkolást, a plug-in hibrideknek nem.

Budapest egységesíti a parkolási rendszerét

A fővárosban egyszerűsítenék a parkolást, amely most meglehetősen kaotikus: az egyes kerületekben működő parkolási társaságok eltérő tarifákat alkalmaznak, ráadásul, hiába az egységes fizetési rendszer, ha az egyszeri autós rossz zónában indítja a parkolását, azonnal kapja a büntetést, amit a parkolócégek egyből be is vasalnak, hiába mutogat a pórul járt sofőr a parkolójegyre vagy az elküldött SMS-re.

Budapesten egységesítenék a parkolási rendszert, négy zónát jelölnének ki (Fotó: Főpolgármesteri Hivatal)
Budapesten egységesítenék a parkolási rendszert, négy zónát jelölnének ki (Fotó: Főpolgármesteri Hivatal)

Budapesten egységesítenék a parkolási rendszert, négy zónát jelölnének ki
(Fotó: Főpolgármesteri Hivatal)

Budapesten ezentúl négy parkolási zóna lenne, a belvárosi terület lenne természetesen a legdrágább, óránként 600 forintos tarifával, ezt követi a 450, a 300, illetve a 200 forintos zóna. A korábbi rendszer miatt helyenként ez akár 90-100 százalékos emelést is jelenthet.

Ha a fővárosi közgyűlés megszavazza az előterjesztést, meghosszabbíthatják a parkolási időszakot is: a belvárosi részen, azaz a legdrágább, A-jelű zónában ezt követően este 10 óráig kellene fizetni a parkolásért, míg a B zónában 8 óráig, a többi helyen pedig a külsőbb kerületekre most is jellemző este 6 óráig kötelező a fizetés. Egy-egy parkolójegy pedig 3 óráig lenne érvényes.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)