Hirdetés

Rekordot döntenek az ország napenergia kapacitásai

|

Összességében több, mint háromszor annyit termelnek az ipari és háztartási erőművek, mint Paks.

Hirdetés

A héten adták át az MVM kalocsai kirendeltségét, ahol Lantos Csaba energiaügyi miniszter volt a meghívott vendég. A szakpolitikus beszédében örömmel jelentette be az összegyűlt hallgatóságnak, hogy mostanra országosan az ipari és háztartási naperőművek együttes kapacitása elérte a 6000 megawattot, ami több mint háromszorosa a Paksi Atomerőmű teljesítményének.

Annak tükrében, hogy a jelenleg érvényben lévő stratégia 12 000 megawattot biztosító infrastruktúrát irányoz elő 2030-ra, ez időarányosan egészen jó eredmény. Ha utánanézünk a korábbi adatoknak, feltűnhet, hogy február elsején még csak 5720 megawatt termelésére alkalmas napelem állt rendelkezésre. A 280 megawattnyi különbség behozása egy hónap alatt szintén kivételesnek mondható.

Ha azt is hozzávesszük, hogy az ország pillanatnyi igénye 5500 és 6500 megawatt körül ingadozik, az még inkább felértékeli az elért eredményeket. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a napsütéses órákban a napelemeink tulajdonképpen megtermelik az összes szükségletünket.

Hirdetés

A tárcavezető a témának arra az aspektusára is kitért, hogy elemi érdekünk a meglévő, kiépült infrastruktúrához energiatároló kapacitásokat társítani. Erről a tárcának is megjelent egy Facebook-posztja. A bejegyzés szövege rámutat, hogy ezt a célt szolgálja egy januárban elindult pályázat is.

Lantos szerint az elkövetkezendő években tovább kell azon dolgoznunk, hogy egyszer majd az energiatermelő kapacitásaink meghaladják az igényünket. Erre egyébként a kormányfő is kitért a két héttel ezelőtti évértékelő beszédében.

Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a közeljövőben az országba érkező kínai gyárak energiaigényének kielégítésére ez még kevés lesz. Most úgy tűnik, hogy erre is készül megoldás. A beruházók előreláthatólag saját kezükbe véve a dolgot, úgynevezett visszwattos naperőműveket fognak telepíteni, amire legalább 900 milliárd forintot terveznek költeni.

Az a kérdés még a levegőben lóg, hogy ez mit fog okozni a nem támogatott projektek megtérülésében, hiszen a napközbeni kapacitások várhatóan nagyon alacsony szintre tolják le az energia tőzsdei árát. Múlt szombaton például 30 euró/MWh-ra esett vissza, ami példátlanul alacsonynak számít.

A szakminiszter egyébként sikeresnek nevezte a Napenergia Plusz Programot, hiszen már közel 30 ezren jelentkeztek rá. Az új pályázat a napelemek telepítésének támogatása mellett már a helyi tárolókapacitást is előírja, ami az új irányvonalat erősíti tovább. A hasonló célú ipari pályázatra már kétszeres a túljelentkezés.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)