Hirdetés

A Volkswagen legendás kisbuszát idézi a szupercuki elektromos lakóautó

|

A jópofa járgány modulárisan bővíthető, kobaltmentes akkumulátorokat kap.

Hirdetés

Az elektromos autózás terjedésével új lendületet kapott a lakóautók fejlesztése is, egyik márka a másik után mutatja be a terveit, a kizárólag napenergiával hajtott Stella Vitától a meghökkentő tricikli-csónak-lakókocsi hibridig.

A címben sem véletlenül említettük a Volkswagen ikonikus kisbuszát, az 1949-ben bemutatott Transporter ugyanis kedvelt lakóautó is volt, nem véletlen, hogy a német márka nemrég bemutatott, ID. Buzz nevű elektromos kisbuszából is készül egy kifejezetten szörfösöknek fejlesztett változat, az ID. California.

Most azonban nem erről lesz szó, hanem a szintén német ElectricBrands startupról, amely már évek óta fejleszti az alábbi fotókon látható parányi lakóautót, amely valójában nem is kisbusznak, hanem elektromos négykerekű motornak, azaz elektromos quadnak (electric quadricycle) számít - írja az InsideEVs.

Az ElectricBrands XBus Camper alig nagyobb egy városi kisautónál (Fotó: ElectricBrands.de)
Az ElectricBrands XBus Camper alig nagyobb egy városi kisautónál (Fotó: ElectricBrands.de)

Az ElectricBrands XBus Camper alig nagyobb egy városi kisautónál (Fotó: ElectricBrands.de)

A cég már tavaly bemutatta az apró lakóautó alapjául szolgáló eBussy moduláris elektromos kishaszonjárművét, amely pár mozdulattal átalakítható laposplatós kisteherautóból akár áruszállító furgonná vagy pickup típusú kisgéppé.

Ebből alkották meg az XBus Camper változatot, amelyről annyit elárultak, hogy a vásárlók kívánságlistáját magasan ez a verzió vezeti.

Hirdetés

Az XBus Camper tényleg parányi: mindössze 3945 milliméter hosszú, - összehasonlításként, az említett 1950-es Volkswagen Transporter hozzá képest óriás, a 4280 milliméteres hosszúságával, összesen pedig 1100 kilónyi hasznos terhet tud magával vinni. Mivel a belmagassága sem túl jelentős - erről egyelőre nem közöltek pontos adatot - a tető közepénél egy sátorszerű, felemelhető "tetőablakot" is beépítettek, hogy a bent ülő/fekvő utasok néha fel tudjanak állni, akkor is, ha kint esne az eső. Az alváshoz a hátsó ajtót keretestől kijjebb lehet húzni, hogy a magasabb utasok is elférjenek fekve. A csomagok elhelyezését a tetőre erősített csomagtartó váz segíti.

Az oldalra nyíló ajtók segítik a bejutást, a tető közepén megemelt "sátor" kedvez a magasabb utazóknak (Fotó: ElectricBrands.de)
Az oldalra nyíló ajtók segítik a bejutást, a tető közepén megemelt "sátor" kedvez a magasabb utazóknak (Fotó: ElectricBrands.de)

Az oldalra nyíló ajtók segítik a bejutást, a tető közepén megemelt "sátor" kedvez a magasabb utazóknak (Fotó: ElectricBrands.de)

A tetőbe napelem-paneleket is építettek, amely segít az akkumulátorok töltésében, amelyek nem csak a villanymotorokat látják el energiával, hanem a lakóautóba szerelt hűtőszekrényt, tévét és vízkeringető rendszert. A cég szerint a kisbusz 95 százalékban újrahasznosítható anyagokból készült.

Kobaltmentes, legózható akkumulátort kap

Az XBus Camper természetesen nem száguldozásra való, hiszen eleve egy túlméretezett quadnak tervezték. Ez azt jelenti, hogy a négy, a kerekekbe épített villanymotor teljesítménye darabonként  csupán 20 lóerő, de a jármű maximális teljesítményként csak 75 lóerőt tud felhasználni.

A hátsó rész kihúzható, hogy több legyen a lábtér alvás közben (Fotó: ElectricBrands.de)
A hátsó rész kihúzható, hogy több legyen a lábtér alvás közben (Fotó: ElectricBrands.de)

A hátsó rész kihúzható, hogy több legyen a lábtér alvás közben (Fotó: ElectricBrands.de)

A valódi különlegessége a kobaltmentes lítium-ion akkumulátorcsomag, amely az ElectricBrands Ebussy-hoz hasonlóan modulárisan bővíthető. Az akkumulátor-modulok mindegyike 1,25 kilowattórás, az XBus akkumulátor-csomagja így 10-30 kilowattóra között variálható. A 10 kilowattórás csomaggal a hatótávja körülbelül 140 kilométer, amely minden további, 1,25 kilowattórás modul beépítésével további 17,5 kilométerrel bővíthető. Maximális sebessége csekély mértékben képes meghaladni a 100 km/h-t.

Ami az árat illeti, nem lesz olcsó: az ElectricBrands weboldalán elérhető konfigurátorban 30 170 eurótól indulnak az árak, ami szűk 12,4 millió forintot jelent, ráadásul a megrendeléshez ennek a 10 százalékát előre kérik. A cég ígérete szerint az első darabokat 2023-ban vehetik majd át a tulajdonosok.

A német cég a lakóautó mellett egy másik elektromos kisautót is fejleszt. Az Evetta a legendás BMW Isetta modernizált változata - a kis buborékautó népszerűségét jól mutatja, hogy Microlino néven is készült belőle egy elektromos verzió, amelyet már a 2016-os Genfi Autószalonon is bemutattak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)