Hirdetés

Forgalomba állt az első két elektromos Ikarus busz

|

A magyar gyártmányú autóbuszok Székesfehérváron állnak majd forgalomba.

Hirdetés

Korábban írtunk már róla, hogy a világnak korszerűbb tömegközlekedésre van szüksége. Szerencsére ez a trend már Magyarországra is elért: szerdán mutatták be ugyanis a Volánbusz székesfehérvári telephelyén az első két hazai gyártású elektromos Ikarus autóbuszt és a teljes, 12 járműből álló flottához kialakított töltőket. A Zöld Busz Program keretében megvalósuló fejlesztés eredményeként a városban gyártott elektromos Ikarus autóbuszok szolgálják majd ki a helyi közösségi közlekedést.

A közösségi közlekedést új, környezetbarát alapokra helyező Zöld Busz Program első lépéseként indult el a Zöld Busz Mintaprojekt, melynek keretében már egy szóló és egy csuklós elektromos autóbuszt is kipróbálhattak néhány hétre a székesfehérváriak. Ennek folytatása a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-mobilitás Fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program, melynek keretében a kormány 2020 és 2029 között összesen 35,9 milliárd forintot bocsát rendelkezésre a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok és a közlekedési közszolgáltatók számára, elektromos meghajtású buszok és önjáró trolibuszok beszerzésének támogatására.

Az első elektromos Ikarus buszok Székesfehérváron közlekednek majd (Fotó: ÖKK Fehérvár/Simon Erika)
Az első elektromos Ikarus buszok Székesfehérváron közlekednek majd (Fotó: ÖKK Fehérvár/Simon Erika)

Az első elektromos Ikarus buszok Székesfehérváron közlekednek majd
(Fotó: ÖKK Fehérvár/Simon Erika)

A program célja, hogy a környezetvédelmi szempontoknak leginkább megfelelő, elektromos hajtású járművek kerüljenek forgalomba a helyi közösségi közlekedésben. Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a bemutató során elmondta, hogy szeptember végéig mind a 12 új elektromos busz forgalomba áll, holnaptól pedig az első két jármű már normál üzemben közlekedik.

Az igazi széndioxid-mentes jövőt akkor teremthetjük meg, ha minél többen ülnek fel ezekre az autóbuszokra, és használják a közösségi közlekedés lehetőségeit

- tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a székesfehérvári gyártmányú elektromos Ikarus buszok a széndioxid-mentes közlekedést hozzák el a városba.

Hirdetés

A MÁV-Volán-csoport a fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbusz-állomány fiatalítása mellett fokozatosan annak zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek beszerzésével. A Volánbusz és konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. összesen 100 elektromos autóbusz és a hozzájuk kapcsolódó töltőberendezések beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat 2021-ben a Zöld Busz Programban. Az első negyven jármű már forgalomba állt a fővárosi agglomerációban, míg a hat megyeszékhelyre érkező további hatvan jármű és kapcsolódó töltő-infrastruktúra beszerzésére márciusban zárult le a közbeszerzési eljárás. Ennek köszönhetően Székesfehérváron 12 zöldbusszal gyarapodik a helyi flotta.

Városi közlekedésben elsőként itt állítunk forgalomba elektromos meghajtású járműveket, amelyeket reményeink szerint a jövőben újabbak követnek. Valamennyien sokat tehetünk környezetünk védelméért akár már ma is, egy nagyon egyszerű lépéssel: tegyük le a slusszkulcsot és utazzunk az új autóbuszokkal és vonatokkal

- mondta el többek között dr. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója

Az Ikarus több évtizedes busztervezői, gyártói tapasztalatára építve fejlesztette és gyártja az elektromos meghajtással működő városi autóbuszát. A könnyen manőverezhető járművek alkalmasak városi és elővárosi közlekedésre. A környezetbarát, gazdaságos, alacsony üzemeltetési költségű elektromos autóbuszok alacsonypadlós kialakítás az utasok kényelmét szolgálja. A buszgyártás során az Ikarus törekszik a minimálisan környezetterhelő technológia alkalmazására: hazai beszállítói lánc kiépítésével és folyamatos bővítésével az Ikarus autóbuszok magyar hozzáadott értéke 50 százalék feletti.

Az Ikarus mérnökei töltőket is fejlesztettek az elektromos buszokhoz (Fotó: ÖKK Fehérvár/Simon Erika)
Az Ikarus mérnökei töltőket is fejlesztettek az elektromos buszokhoz (Fotó: ÖKK Fehérvár/Simon Erika)

Az Ikarus mérnökei töltőket is fejlesztettek az elektromos buszokhoz
(Fotó: ÖKK Fehérvár/Simon Erika)

Tankó Zoltán, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója, elárulta, hogy a most üzembe helyezett elektromos autóbuszokat már külföldön is kipróbálták és versenyképesnek találták: Németországban is már több városban üzemszerűen működnek Ikarus 120e-k. Az Ikarus szakemberei pedig most egy olyan energiatárolóval egybeépített töltőrendszert is kifejlesztettek, amely akár napelemről, akár szélerőműről tölthető, de az elektromos hálózatról is, így biztosítva azt, hogy a viszonylag kisebb teljesítményű hálózat mellett is nagy teljesítménnyel tudják tölteni a járműveket. Emellett a szervízszolgáltatás fejlesztésén is dolgoznak.

Az Ikarus 120e tisztán elektromos hajtású, 12 méter hosszú városi alacsonypadlós autóbuszok egyébként 86 fő szállítására alkalmasak, hatótávjuk pedig egy feltöltéssel körülbelül 350 kilométer.

Korábban itt írtunk már elektromos iskolabuszokról, de beszámoltunk az egyik első önvezető autóbusz fejlesztéséről is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)