Hirdetés

Annyira durva a Tesla szuperszámítógépe, hogy nem bírja a hálózat

|

Elon Musk cége megépítette a bolygó egyik legizmosabb eszközét.

Hirdetés

A Tesla önvezető funkcióinak fejlesztéséhez rettenetes mennyiségű számítási kapacitásra van szükség. Ennek kiszolgálására a cég kaliforniai központjában megépítették a Dojo nevű szuperszámítógépet - írja az Electrek.

A lap információi szerint a gép fő célja a Tesla mesterséges intelligenciáinak tréningezése, azon belül is a gépi látás fejlesztése. Utóbbira azért van nagy szüksége Elon Musk cégének, mert az autóikban - más gyártóktól eltérően - nem használnak radart vagy lidart, kizárólag a kamerák képei alapján működtetik az Autopilot és a Full Self-Driving (FSD) mód néven ismert vezetőtámogató rendszereiket. Ezekkel pedig jelenleg akad még probléma: nem mindig követik rendesen az út vonalvezetését, a radarok hiánya miatt pedig előfordult már, hogy egy, az autó előtt haladó motorost jóval távolabbi járműnek néztek a kamerák, aminek halálos baleset lett a vége.

A Tesla Dojo a világ legerősebb szuperszámítógépei közé tartozik (Fotó: Tesla)
A Tesla Dojo a világ legerősebb szuperszámítógépei közé tartozik (Fotó: Tesla)

A Dojo alkalmazásával feltehetően ezen is szeretnének változtatni. A Tesla idén nyáron bemutatta egy korábbi szuperszámítógépét, amelyben 7360 Nvidia videokártya (GPU) működik, és amely ennek alapján a világ hetedik legerősebb hasonló gépe. A Dojo azonban a hírek szerint ezt is lepipálja teljesítményben, ráadásul, utóbbi szupergépet nem külső gyártók alkatrészeiből rakták össze, hanem a teljes infrastuktúrát a Tesla mérnökei tervezték.

Hirdetés

A Dojo-ról korábban csak annyit árultak el, hogy sikeresen kifejlesztették a rendszer lelkét jelentő chipeket, most viszont már teljes működő valójában mutatták be a szuperszámítógépet. A cég állítása szerint a Dojo egyetlen egysége a korábbi, GPU-kat használó rednszerből hatot is képes helyettesíteni. A Tesla szerint egyetlen ilyen blokk 3-4, a szuperszámítógépeknél használt, úgynevezett rack teljesítményével egyezik meg.

A rendszerhez külön kellett kifejleszteni a nagyteljesítményű hűtőrendszert, de egy különálló energiakezelő megoldást is létre kellett hozni, mert a Dojo gépei rengeteg energiát használnak fel. Ennek legéksebb példája egy idei rendszerteszt során az volt, hogy a környékbeli elektromos hálózat nem is bírta a terhelést, amikor a szupersázmítógépet bekapcsolták a rendszerbe.

Idén korábban elkezdtük tesztelni az energiakezelő és hűtőrendszerünk teherbírását, amelyet képesek voltunk 2 megawattig felhúzni, mielőtt lekapcsolt a hozzánk legközelebb eső transzformátor-állomás

 - magyarázta Bill Chang, a Dojo vezető rendszermérnöke.

A gép különálló házakba épített modulokból, úgynevezett Dojo Exapodokból áll. A Tesla közzétette az egyes Dojo Exapodok legfontosabb mérőszámait is: eszerint egy ilyen egység 1,1 EFLOP (exaflop) teljesítményre képes, 1,3 terabyte nagysebességű RAM és 13 terabájt szélessávú DRAM dolgozik benne. Összehasonlításként, egy 2022-es iPhone 14 processzora 1500 teraflop teljesítményű, ami 0,0015 exaflopnak felel meg. A cég információi szerint az első ilyen Exapod jövő év elején állhat üzembe, a Tesla pedig összesen hét Dojo Exapodot szeretne rendszerbe állítani kaliforniai központjában.

Bár egyelőre, ahogy említettük is, az autógyártó saját mesterséges intelligenciáját tréningezi majd a Dojo segítségével, Elon Musk azonban elképzelhetőenk tartja, hogy a jövőben ugyanúgy bérbe adhatják a szuperszámítógépet, ahogy az Amazon AWS-t is felhasználók ezrei használják világszerte.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)