Hirdetés

A friss kormányrendeletek részletesen szabályozzák a napelemeket

|

Van, ami kedvez a napelemeseknek, és van, aminek nem fognak örülni.

Hirdetés

A napokban a Magyar Közlönyben megjelentek az új napelemesekre vonatkozó kormányrendeletek. Bár voltak közöttük kellemes és kellemetlen meglepetések is, az összkép azért lényegesen jobb, mint ahogy egy héttel ezelőtt kinézett. Mint az ismeretes, a hónap elején Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette az éves szaldó elszámolás január elsejétől történő teljes körű beszűntetését.

Az érthető felhördüléseket aztán egyeztetések sora és végül a már mindenki által óhajtott visszakozás követte. Akinek van valamiféle rálátása a kormányzati döntések dinamikájára, az nem lepődött meg, hogy nem a startmezőre kerültünk vissza, hanem valamiféle átmeneti megoldást találtak ki a rendeleteket megalkotó honatyák.

Hirdetés

Az egyik legfontosabb változás a múlt pénteki bejelentéshez képest, hogy nemcsak azoknak jár 10 évig az éves szaldó elszámolás, akiknek már megvalósult beruházusok van, illetve szeptember 7-ig jelentkeztek arra, és 2025 december 31-ig meg is valósítják azt, hanem azoknak is, akik a fenti határidőig jelezték, hogy a meglévő otthoni háztartási kiserőművet szeretnék bővíteni. 

A másik fontos változás, hogy egy további naptári évvel, jövő év végéig meghosszabbították a profilos elszámolást az érintettek körében a majd azt a jövőben váltó idősoros elszámolás helyett.

Persze, mint mindennek, a fogyasztóknak kedvező döntéseknek is megkéri a kormány az árát. Az igazságosság jegyében a jövőben forgalomarányos rendszerhasználati díjat fognak kiszabni az inverter-tulajdonosokra. Ezt már egy 2016-os MEKH rendelet is előírta, de most az akkor még csak 2024 után telepített rendszerekre vonatkozó szabályozást gyakorlatilag mindenkire kiterjesztette a kormány.

Fontos még az új szabályozások kapcsán megemlíteni a visszatáplálási stop feloldásának gyakorlatilag bejelentett menetrendjét és egy belengetett emelést is az átvétel árával kapcsolatban. Ezek még csak szóban megígért változások, de ettől még a helyzet megítéléséhez érdemes őket figyelembe venni.

Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón azt mondta, hogy a visszatáplálás tilalmát majdnem teljes egészében, 7-8 százaléknyi szolgáltatási terület kivételével feloldják január elsejétől. A fennmaradó részeken fokozatosan, a hálózat optimalizálásának ütemében oldják fel a napelem-stopot. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a visszatáplált elektromos áramot annyiért fogja megvenni az MVM a napelemesektől, amennyit a Paksi Atomerőműnek is fizet. Ez egy lényegesen kedvezőbb ár, mint amit eddig kaptak, körülbelül 13 forint kilowattóránként.

Elülni látszanak a két héttel ezelőtti bejelentés keltette hullámok, és a várakozásoknak megfelelően  kielégítő megoldások születtek a kecske és a káposzta vonatkozásában is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)