Hirdetés

Ismét tárgyalóasztalhoz ült a minisztérium a napelemes szervezetek képviselőivel, újabb engedmények jönnek

|

Újabb ponton engedtek a döntéshozók.

Hirdetés

Hétfőn az Enargiaügyi Minisztérium újabb egyeztetésre hívta meg az új napelem-szabályozásban érintett szervezetek képviselőit. Mint ismeretes, szeptember elején Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentést tett a közösségi médiában arról, hogy megszűnik az igazán kedvező, és belátható idejű megtérülést szolgáló éves szaldó-elszámolás.

A bejelentést követő panaszok, amik a társadalom minden szegletéből, még a saját frakciójuk felől is a kormányzat felé irányultak, végül meggondolásra késztették a döntéshozókat.

A tegnap tartott tárgyaláson, végül a már meghozott rendeletek végrehajtásának konkretizálásán túl, egy további engedményt is tett a minisztérium. Erről a közösségi médiában adtak  felvilágosítást a nyilvánosság számára

Hirdetés

A tegnapi posztban Steiner Attila energetikaért és klímapolitikáért felelős államtitkár több részletkérdésben is konkretizálta a rendeletek tartalmát a tárgylópartnereknek, Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnökének és Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnökének. Kérésükre pontról pontra végigvették a szeptember 8-án megjelent új szabályozást, kiegészítve az új engedményekkel.

Ezek szerint  az éves szaldó-elszámolás továbbra is megmarad minden háztartási méretű kiserőmű esetébena beruházást követő 10 évben. Az általános határidők betartása esetén a családokon kívül a további üzemeltetők úgy, mint cégek, közületek, önkormányzatok napelemes rendszerei is a kedvezőbb elszámolásban maradhatnak. Ez utóbbi pont volt az, ami az újdonság erejével hatott, mert nem volt róla szó korábban.

A folyamatban lévő, de még szeptember 7-ig bejelentett és elfogadott beruházások is megtarthatják az éves elszámolást, a 2024. december 31-i megvalósulási dátum betartásával. Ehhez azonban a korábbi uniós társfinanszírozású programban megszabott feltételeket újra kell tárgyalni az Európai Bizottsággal. Ha az eredeti feltételek maradnának érvényben, a 2024 január elseje után megvalósult beruházásokra már az úgynevezett bruttó elszámolási rendszer vonatkozna. Erre idáig 5 forintot fizetett az MVM óránkénti kilowattonként, de a pénteki kormányinfón tett ígéretet most megismételték a minisztérium részéről, miszerint egy lényegesen kedvezőbb piaci árat fognak fizetni a rendszerbe visszatáplált energiáért cserébe a jövőben.

A tárgyaló felek elégedettek voltak a megbeszélésen rögzített eredményekkel és megbeszélték, hogy szükség esetén a jövőben is szerveznek hasonló egyeztetéseket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)