Hirdetés

Saját gyerekét állította a Tesla elé a youtuber, hogy tesztelje a robotpilótát

|

A hajmeresztő mutatvánnyal egy korábbi videós állításait kívánta cáfolni.

Hirdetés

Augusztus első felében írtunk Dan O'Dowd szoftverbiztonsági szakértő kísérletéről, aki szerint a Tesla teljesen önvezető, Full Self-Driving (FSD) módja nem veszi észre a felnőtteknél kisebb járókelőket, azaz, a gyerekeket, akiket a tesztről készült videó tanúsága szerint simán elgázolnak az Elon Musk cége által gyártott autók.

O'Dowd videója rengeteg kritikát kapott, sokan egyenesen azzal vádolják a szakembert, hogy manipulálta a felvételeket, noha egyelőre semmilyen bizonyíték nem került elő, ami ezt alátámasztaná. Ettől függetlenül több Tesla-rajongó is saját kísérletezésbe fogott, hogy megmutassák, az ő autóik bizony kikerülik a gyerekeket. Volt, aki O'Dowdhoz hasonlóan gyerekméretű kartonfigurát helyezett el az úton, amit az alább is látható videó tanúsága szerint az autó simán kikerült.

Olyanok is akadtak azonban, akik vakon bízva a Tesla önvezető képességeiben, saját gyereküket állították az autók elé. Az InsideEVs értesülései szerint a YouTube legalább két ilyen felvételt távolított el, köztük a keményvonalas Tesla-rajongó Whole Mars Catalog YouTube-csatorna üzemeltetőinek videóját is.

Hirdetés

A CNBC hírcsatorna kérdéssel fordult a YouTube képviselőihez, hogy pontosan miért távolították el a felvételeket. 

A YouTube nem engedélyezi olyan tartalom bemutatását, amelyen kiskorúak veszélyes tevékenységet végeznek, vagy erre bátorítanak más kiskorúakat. A kérdéses felvételeke ellenőrzése során megállapítottuk, hogy a videók megszegik a káros és veszélyes tartalmakra vonatkozó szabályainkat, ezért azokat eltávolítottuk

- írták a cég képviselői.

A Tesla FSD-nek nemrég jelent meg a legfrissebb verziója, amelyben több korábbi hibát javítottak (Fotó: Tesla)
A Tesla FSD-nek nemrég jelent meg a legfrissebb verziója, amelyben több korábbi hibát javítottak (Fotó: Tesla)

A Tesla FSD-nek nemrég jelent meg a legfrissebb verziója, amelyben több korábbi hibát javítottak (Fotó: Tesla)

A Tesla önvezető FSD módjával kapcsolatban egyébként korábban sok probléma merült fel: az autó nem tudta kezelni a behavazott úttestet, egy másik jármű egy repülőtéren belehajtott az egyik repülőgépbe, múlt héten pedig egy amerikai sofőr zuhant majdnem szakadékba, miután a Teslának nem sikerült megfelelő sebességgel bevennie egy kanyart.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)