Hirdetés

Így lehetne sokat tenni Magyarországon is a zöldebb jövőért, egy alapítvány éppen az iskolákat próbálja rávenni erre

|

Egy friss kimutatás szerint az emberek 84 százaléka egyetért a célkitűzéseikkel.

Hirdetés

Mikor az éghajlat védelméről vagy karbonsemlegességről beszélünk, a legtöbb ember nagy transzparensekkel hadonászó tömegre, elektromos autókra és óriási napelemparkokra gondol elsősorban, pedig a fentarthatóság érdekében tehető erőfeszítések sokkal egyszerűbb hétköznapi dolgokban is elkezdhetők. Természetesen a nagyobb felelősség a nagyobb kibocsátókat terheli, úgy mint az ipari szereplők, energetikai cégek vagy a szolgáltatók, de nem állja meg a helyét az rossz beidegződésekből fakadó elgondolás, hogy egyénileg illetve kisebb közösségi szinten ne lehetne tenni az ügy érdekében.

Elég ha csak a szelektív hulladékgyűjtésre gondolunk, ami ugyan kicsit döcögve indult a kétezres évek elején, és a mai napig anomáliák sora kíséri végig útján a szétválogatva gyűjtött újrahasznosítható szemetet, mégsem gondolja már lassan senki, hogy felesleges. A megújult napelemes program, az éghajlat védelmében tett lokális kezdeményezések és az innovációk mind hozzájárulnak az egyéni felelősségvállalás erősítéséhez.

Hirdetés

Azonban van egy, a fentebb felsoroltaknál is kézenfekvőbb módszer, ami a tisztítja a levegőt, megköti a port és nyáron lokálisan csökkenti a hőség okozta kellemetlenségeket is. Ez a "csodaszer" nem más, mint a faültetés. Mára szárazföldjeinknek alig egyharmadát borítja erdőség, ami egyfelől nem jó irány, másfelől napjainkban, különösen Európában, komoly erőfeszítéseket tesznek az országok a trend megfordítására. Egyre több helyen ismerik fel világszerte, hogy az az élhetőbb jövőbe fektet, aki fát ültet.

Egy magyarországi alapítvány felkarolta a fásítás ügyét még 2019-ben. A 10 millió Fa Alapítvány célja a lehető legnagyobb számban fák és erdők telepítése elsősorban hazánkban, de tevékenységük túlterjed az ország határain is. Célja a bolygónk klíma és biodiverzitási válságának kialakulásában szerepet játszó életformák átalakításának támogatása, kommunikálása, a fa- és erdőtelepítéssel kapcsolatos ismeretek terjesztése.

Az alapítvány a héten elindította a "Több fát az iskolába" nevű programját melynek keretében egy petíciót is indítottak bizonyítandó céljaik társadalmi támogatottságát, amit egyébként egy októberben lefolytatott felmérés is alátámaszt. A válaszadók 84 százaléka támogatta iskolai faültetési programok elindítását A kezdeményezés elsősorban az állampolgári aktivitást hivatott elindítani. Szeretnék, ha a tankerületek támogatásával a gyerekeket is bevonva a kapcsolódó tevékenységekbe, a faültetési programot a környezeti nevelés részévé tehetnék, és így egy olyan generáció nőhetne fel, akik természetes feladatuknak tekintik a fásítást.

Míg a 10 Millió Fa Alapítvány elsősorban a társadalmi és állampolgári aktivitás elindítását és az edukációt tűzte a zászlajára, van egy nonprofit szervezet, amelyik facsemeték adományozásával és tanácsadással támogatja évente két alkalommal - ősszel és tavasszal - a pályázó vállalatokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket és bármilyen közösséget, akár iskolát is. A "Treedependent - Fákkal felelősen" programja egyébként magánszemélyeknek is nyitott. Az egyetlen elvárás az adományozott fákért cserébe, hogy a megajándékozott vállalat, közösség vagy magánszemély dokumentálja az őshonos magyar fafajták elültetését és gondozását.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)