Jönnek az újrahasznosított alapanyagokból készülő lítiumion akkumulátorok
Az így gyártott telepeknek jóval kisebb lesz az ökológiai lábnyoma.
Az így gyártott telepeknek jóval kisebb lesz az ökológiai lábnyoma.
Mindkét high tech megjelenésű autó a Cybertruckra hajaz.
Az első járatot egy dízelüzemű mozdony vontatta.
Eddigi legnagyobb teljesítményéhez egy tájfun segítette hozzá.
Az energiaügyi miniszter a Facebookon közölte, hogy mi lesz az éves elszámolással a továbbiakban.
Lassan már mindenki visszavonulót vár a kormánytól napelem ügyben.
Az Egyesült Arab Emírségek állami olajvállalatának vezetője szerint nem hozza a COP28 az elvárt eredményeket.
Sok tényező befolyásolhatja a jelenség jelenlegi működésének a kimenetelét.
A természetfilmek elsőszámú ikonja legnépszerűbb sorozatának harmadik évadát fejezi be hamarosan.
Sokat vártunk a BMW csoport új EV-jére, de úgy tűnik, megérte.
Clément Beaune megadóztatná a sokat utazókat.
Még idén kiszállítják az első EM90-es EV-ket.
A "Highland Project" néven futó újítások eredménye egy nagyobb hatótávú, dizájnosabb külsejű autó lett.
Lantos Csaba hétvégén jelentette be, hogy évesről havi elszámolásra állnak át.
A Lidl e-Charge fizetős szolgáltatásra fog átállni.
A szaporodáshoz szükséges életterüket veszélyezteti a jégtáblákkal fedett területek zsugorodása.
A hatóság szerint több mint 20 millió forintos kárt okozhattak a jogtulajdonosnak a lopott programok.
A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint a projektjük akár 0,22 °C-kal is mérsékelheti a felmelegedést.
A talajvíz szintje kritikusan alacsony egész Európában
Elon Musk posztja és egy YouTube csatorna új, Fremont-ban készült drónvideója is erre utal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)