E-bringás céget alapított a kerékpárok Ferrarija
Kifejezetten a városi bringásokat veszik célba.
Kifejezetten a városi bringásokat veszik célba.
A teljes ökoszisztémánk veszélyben van, de még nem késő cselekedni.
A 2024-es olimpiai játékokra készül el az első ütem - aztán folytatják.
Több mint fél évszázad után tér vissza a jellegzetes városi kisautó - de már természetesen elektromos hajtással.
A kaliforniai cég évente negyedmilliót szeretne eladni a látványos külsejű kompaktból.
A kísérleti rendszer megbízható megújuló energiát szolgáltathat kisméretű elektronikus eszközöknek.
Mint kiderült, szinte bármire.
Sok a tévhit az elektromos autózással kapcsolatban, amiből a leggyakoribb az akkumulátorok élettartamára vonatkozik.
A hivatalos közlés szerint ez természetesen az emberek nagyobb biztonságát szolgálja.
Ami egyben a legjobb is. Az elkövető német arcok hat éve nyomják a The Real Life Guys nevű Youtube-csatornájukat.
Jake Sully számára is a család a legfontosabb, amit most már magyarul is elmond az Avatar: A víz útja előzetesében.
A gigantikus létesítmény annyi energiát termel, hogy 100 hasonló fesztivált tudna ellátni.
Több fontos funkciónál is problémát okozhat a központi rendszert kiszolgáló AMD processzor túlmelegedése.
Akkora a teljesítménye, hogy egyszerre 250 millió telefont tudna feltölteni.
Az unió nagyszabású napenergia-programjával küzdene az energiafüggetlenségért.
Egy friss kutatás világít rá az ízeltlábúak drámai ritkulására.
Egy új kezdeményezés interaktív, élő térképet készít az eldobált műanyagról.
A brit luxusmárka bemutatta elektromos stratégiáját.
Azt nem tudják, mikor érkezik, de jönni fog, ez biztos.
Már évek óta ezt tervezték, de az ukrajnai háború felgyorsította a leválási folyamatot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb zöld hírekről! Engedélyezd az értesítéseket és az elsők között olvashatod a legfrissebb cikkeinket e-mobilitás, okosváros és okosotthon témákban (hogy a többiről ne is beszéljünk! :)